2014. március 28., péntek

HASMENÉS - Betegség-gyógyítás

-Betegség-gyógyítás-

Hasmenéskor gyorsabban ürül ki a belek tartalma. A simaizmok túl erősen és túl gyorsan húzódnak össze, ilyenkor a bélnyálkahártya nem tudja felszívni a vizet, így a szervezet dehidratálódik (kiszárad).

Hasmenésről akkor beszélünk, ha napi háromnál több ürítésre kerül sor. A hasmenés önmagában nem betegség, hanem általában a szervezet védekező reakciója a vírusokra, betegséget okozó baktériumokra, méreganyagokra, melyeket a bélrendszerbe jutó folyadékok felhígítanak és kimosnak. A hasmenés további okai lehetnek: félelem, stressz, utazás előtti nyugtalanság vagy túlterheltség. Sokszor előfordul az ún. poszt-antibiotikus hasmenés is, amely az antibiotikumkúra alatt vagy után jelentkezik. A gyógyszer hatására elszaporodnak az adott antibiotikumnak ellenálló baktériumfajok, amelyek méregként hatnak a belekre. Ha a hasmenéses széklet véres, ha a hasmenéshez láz társul, illetve ha a tünetek nem múlnak el 3-4 nap alatt, forduljunk orvoshoz. A hasmenés azonban általában veszélytelen. A természetgyógyászat számos módszert ismer, amely segíti a szervezet gyógyulását, a belek egészséges baktériumflórájának helyreállítását.

DIÉTA

Amikor a hasmenés elkezdődik, legjobb mellőzni a szilárd táplálékot és minél több folyadékot inni. Csak akkor szabad elkezdeni a rizspépből, banánpüréből, almából, kétszersültből álló diétát, ha már múlóban van a hasmenés. A zöldségek közül leginkább ajánlott a sárga- és fehérrépa meg a cékla, melyek antibakteriális vegyületeik révén gyorsítják a gyógyulást.

2014. március 19., szerda

CAULOPHYLLUM - Homeopátia

-Homopátia-

Kék indiángyökér

Hatásos reumás ízületi gyulladás, ízületi fájdalom, menstruációs panaszok, fehérfolyás, méhsüllyedés, a szülési fájások hiánya, a méhnyak merevsége és szorongás esetén.

A caulophyllum hatása főként a méh, valamint a kéz és a láb kisízületeinek területén mutatkozik meg. A készítmény jótékonyan hat szülés körüli panaszok, továbbá reumás ízületi gyulladások esetén is.

A Caulophyllum nevű szert a Caulophyllum thalictroides, vagyis a borbolyafélék családjába sorolt, Észak-Amerikából származó kék indiángyökér gyökeréből állítják elő. Az amerikai őslakosok már régen felfedezték a növény kedvező tulajdonságait - porrá őrölt vagy összezúzott gyökerét a szülés megkönnyítése és a menstruációs fájdalmak enyhítése céljából alkalmazták (a növényt ezért indiánasszonygyökérnek is nevezik). A Caulophylum nevű homeopátisá szer csillaptja a szülés előtt néhány héttel jelentkező méhösszehúzódásokat (melyek szülési görcsökre emlékeztetnek), a szülési görcsökre emlkeztetnek), a szülés időpontjában alkalmazva serkenti a tolófájásokat, és felgyorsítja a szülést. Enyhíti a szülés utáni panaszokat, és életerővel tölt fel. A Caulophyllum mindzeken felül alkalmas a kéz és a láb kisízületi reumás fájdalmainak kezelésére. A készítmény a pszichére is nyugtató hatással van, különösen a Caulophyllum homeopátiás típusba sorolható félénk és feszült emberek esetében.

CAULOPHYLLUM TÍPUS

Ehhez a típushoz elsősorban nők tartoznak: olyanok, akik idegenek között rosszul érzik magukat, bátortalanok és visszahúzódók. A Caulophyllum típusú ember idegesen reagál az őt érintő kritikára - a felindulást követően hosszan tartó szomorúság, melankólia vesz erőt rajta.


2014. március 1., szombat

HASI FÁJDALMAK - Betegség-gyógyítás

-Betegség-gyógyítás-

A hasüreg szervei - gyomor, - nyombél, - vékonybél, -vastagbél, -petefészek.
A meleg és a pihenés enyhíti a hasi fájdalmakat.

Az erős hasi fájdalom mögött nem mindig húzódik komoly betegség: a problémát gyakran okozza nehezen emészthető étel vagy lelki teher, amely "megfekszi a gyomrot". Különösen gyerekeknél alakul ki gyorsan hasfájás, amit általában elmulaszthatunk egy kis törődéssel, finom masszázzsal és meleg gyógyteával. Ha azonban a fájdalom nagyon erős, több órán keresztül tart, vagy hányás és láz kíséri, komolyabb megbetegedéssel kell számolnunk. Ezt okozhatják baktériumok, vírusok vagy élősködők, amelyek kiválthatják a gyomor, a vékony- vagy vastagbél gyulladását. A gyomor- vagy nyombélfekély gyakran okoz erős fájdalmat. A petefészek gyulladás általában hascsikarásra emlékeztető fájdalommal jár. A kemény, feszes has lehet a bélelzáródás jele is. A legtöbb esetben a természetgyógyászat hatékony segítséget nyújt.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Masszázs

Masszázs

111

lap tetejére